Róka
| Articles - ZG |
Húsz gyalogos ült egy régi ház bunkerré alakított romjai között. A falakat vér, a földet elesett katonák testei borították. - Adj egy staubot Róka! Tudom, hogy van nálad. - Mé’ nem szerzel te is magadnak? – válaszolt a Rókának hívott katona. – Ebben a városban dögivel vannak a raktárak, csak a lakatot kell leverni róluk! Mindég az enyimet szívod Dorag. - Mer’ tenálad mindég van. – jött a válasz a hatalmas termetû gyalogostól, akinek az orra helyén csak egy rezgõ hártya volt. Talán csak õ maga tudta, hogy egy csatában vesztette el vagy már így született. - Azé’ jó hogy vége van, oszt csak ülhetünk itten a seggünkön. – szólt közbe egy harmadik – Má’ nagyon untam azokban a bûzös lukakban.
Aszittem má meg sem ússzuk. - Hülye vagy Kaprov! Mihelyt megtudják, hogy mienk ez a bunker, mán kûdenek is tovább. Hihetõ, hogy nem a mi életünkér’ aggódnak odafenn a legjobban. - Az is jól gyött, hogy a hadnagyot hátba lûtték a birodalmiak- röhögött fel az egyikük. – Te Dorag? Akkó’ most vagy a fõnök? Mer akkó ne siess azzal a rádióval. Pihenhetnénk itt a nagy harcok után. - Jó van. De akkor figyeljetek normálisan! Róka! Te meg még négy lekvárseggû elmentek körbe nézni. Nem vóna jó, ha valaki rajtunk ütne. De hátra felé is leskelõdjetek ám! Nehogy lebukjunk! ’Hogy rohadnál meg!’ gondolta magában Róka, de inkább csak intett a többi hasonszõrû gazembernek és elindult. ’Ezé még megdöglesz. Ti itt lógatjátok a tökötöket, mi meg leskelõdjünk az aknatûzben? Rohadék!’ Mire a többiek körbe néztek, az öt felderítõt elrejtették a romok, és a füst. Lassan, fedezékrõl fedezékre haladtak, nem akartak meghalni. Nem hõsnek jöttek ide, hozták õket, mint marhát a vágóhídra. De Róka úgy döntött, õ túléli. Kerül, amibe kerül. Mármint a többieknek. Õ az idején kívül nem sok mindent akart feláldozni itt.
Nem tartottak igazán veszélytõl. Legfeljebb saját tüzérségük lõhet rájuk. Ezen a szakaszon a Birodalmi Gárda folyamatosan hátrált. Képtelen volt komolyabb ellenállásra. Mindenki érezte, hogy hamarosan vége a hadjáratnak. Aztán jön az ünneplés. Ebben a hangulatban kúsztak-lopakodtak elõre. Hamarost elérték a szektoruk határát. Egy romba dõlt vágóhíd maradványait. Ezen a világon állatokat tenyésztettek. Ételnek. Ez Róka számára szinte felfoghatatlannak tûnt. Kurczewicz hetman körülnézett Kimérája mellõl. Pillanatnyi büszkeség járta át. A zászlóalj a tökéletesség határát súrolva bontakozott szét. Katonái elõtt a por és füst takarásában ott lapultak a város romjai. És Traitor légiói. A felderítés nem tudott információt adni, mekkora erõk állnak szemben, bár az elõttük itt álló ezredek folyamatosan morzsolódtak fel. A hetmant nem érdekelte a szembenálló erõk nagysága. Gyerekkora óta az ezred jelmondata szerint nevelték. ’A becsületünkért harcolunk, nem az életünkért!’ Bólintott.
Csak úgy, magának. Feje felett csattanva bomlott ki a tûzvörös lobogó. Szakasz szakasz után lendült támadásba. Róka döbbenten meredt a füstbõl elõbukkanó alakokra. Kék kabátok, fehér kucsmák. Váll a vállhoz, nyomultak elõre. Róka meglapult. Sosem látott még ilyen gárdistákat. Rettenetes volt a belõlük áradó magabiztosság. Eszébe sem jutott a fegyveréhez nyúlni, de a többieket is megbénította a látvány. És a mély tengerszerû dal, amely hullámokként zúdult rájuk. A belõle áradó erõ szinte a földhöz szögezte õket, rettegés töltötte el megkérgesedett szívüket. Döbbenten nézték végig, ahogy Doragot és társaikat pillanatok alatt lemészárolták. Rókáék voltak ez elsõ tanúi a vostroyanok ellentámadásának. Hamarosan a Hadmester is észre fogja venni…
| < Prev |
|---|

