Innen nincs tovább- gondolta starii batku Zoltarenko- ezt a csatát nem fogjuk túlélni. Az ezred nem tud idõben felmenteni minket.
-   Igor! Hogy áll a rádió? Van már kapcsolat?- kiáltott hátra.
-   Nincs batku! Csak zörej. Valami leárnyékol. - jött a válasz a rádió fölé görnyedõ gárdistától.
-   A knáz hogy van? – jött a következõ kérdés.
-   Nem húzza má’ soká batku. Orvos kéne neki, nem egy marék kötszer. – válaszolt a szanitéc.
-   Rendbe’ lesz nem soká. Nem hinném, hogy a nidák sokáig várnának. – szólt a batku. – Jönnek majd a vérszagra, mint a legyek.

Körbenézett a fedezékbe húzódott emberein. Nem sokan maradtak. Az egész szakaszból alig tízen nézték az utat, amerrõl az ellenség jöhetett. Tízen. Abból is szinte mindnek van kisebb-nagyobb sérülése. Legalább fegyverekben jól állnak. Van két lézerágyú, egy lángszóró és egy plazmapuska. És elegendõ energiacella akár két napra. Mintha lenne annyi idõnk- mosolyodott el magában.
-   Starii batku! Jelentést! – szinte alig hallható a parancs, a batku mégis azonnal reagál.
-   Visszavonultunk a generátorházban, knáz. A szakaszt gyakorlatilag megsemmisítették, összeköttetésünk nincs, erõsítésre nincs kilátás. Mielõtt behótt a rádió, még fogtuk, hogy nekünk kõ fedezni az ezred balszárnyát, amíg felmentenek. Hát nagyjábú ez a helyzet. Tízen vagyunk harcképesek. Ennyien maradtunk. Meg maga. Hát ez va’.
-   Batku! Mondja el mi történt. Nem emlékszem semmire.

-   Hát… Az vót a parancs, hogy foglaljunk állást a város szélén, oszt állítsuk meg a nidákat, ha erre akarnának gyünni. Hát uram, megpróbáltuk. Mikor odaértünk, akkó még nem látszott semmi gond. Igaz a dzsungelt hagyták túl közel nõni a városhoz, de amúgy jó állásaink vótak. Na vagy két órát vártunk, elhelyezkedve, ahogy kõ.  Akkor megjöttek. Szpasi bih! Mint a sáskajárás. Mire észrevettük õket már lerohanták az elsõ rajt. Lõttük õket mindennel, hullottak is rendesen, de csak nem akartak elfogyni. Mi voltunk a balszárnyon, hozzánk értek utoljára. Magát szinte kettészelte az egyik. Nurt, Wasylt és Bogdant szinte széttépték. Aztán elmentek. Nem tudjuk miért. Loboda és Rurik valahogy túlélte a motorosok közül és Nalavejko is megúszta a parancsnokiból. Hát ennyien vagyunk.

-   Rendben batku. Értem. Adjon egy fegyvert és segítsen oda a lõálláshoz.
A knáz szédelegve a vérveszteségtõl nézte a csatamezõt, ami a dzsungel felé terült el. Látta a kiégett kimérát, a földön elszórt fegyvereket és felszerelést. Holttestet egyet sem.
- Magukkal vitték a testeket, uram. Hiába lõttük õket. – válaszolt a kimondatlan kérdésre az öreg batku.
- Akkor várunk batku. Ha valaki meglátja õket, azonnal lõjön, csak utána jelentsen! Ha sikerül kapcsolatba lépni a parancsnoksággal, jelentsék a helyzetünket. Erõsítést és orvost kérjenek.

És vártak. Elõször a knáz halt meg. Elvérzett lassan. Aztán Rurikot vitte el a vérébe került méreg. Majd Loboda. Aztán sorra a többiek. Azok, akik szemtõl szemben harcoltak a nidákkal. Akikre a vérük freccsent. Négyen maradtak. Jurek, a Kiemlicz testvérek és a batku. Aztán visszatértek a nidák…