A halászok most is, mint minden hajnalban kifutáshoz készítették hajóikat. Garalon a falu elöljárójaként ma is közöttük járkált, éles szeme mindent észrevett, minden hibát kijavíttatott. A készülõdés monoton zaját általában semmi nem zavarta meg, de most éles hang hasított keresztül a kikötõn ülõ párán.
-Garolon! Merre van Garolon? Ki látta?- szállt egy ifjú hang az öböl felett.

-Erre jer Aegnor! Mi oly sürgõs, hogy felvered még a mormotákat is?- kérdezte az öreg tünde.
-Vörös háromszög vitorlákat láttunk a Magas fok mögött! Riannal voltunk fenn a hegyen, hogy nyulat fogjunk, mikor a tengeren úszó párából kibukkantak a vitorlák. Sok hajót láttunk, legalább két tucatot. Azonnal ide siettem, Rian ott maradt figyelni õket.- lihegte az ifjú.
-Ügyesek voltatok Aegnor. Most rohanj Callith-ba, értesítsd a Parancsnokot!-szólt az öreg. – A halászatnak vége! A milíciára szükség van ma.
A készülõdés zaja nem hallgatott el így sem, hogy Garolon hadba szólította a halászokat, még csak nyugtalanságot sem lehetett látni, mint az embereknél hasonló helyzetben. Partra húzták csónakjaikat, lekötözték a vitorlákat és a hálókat, majd mindenki igyekezett haza. Talán egy óra, ha eltelhetett és a falu fõterén, ahol máskor a fogást mérték, most ezüstszín vértbe öltözött harcosok gyülekeztek. Garolon büszkén nézett végig rajtuk. Dekádok óta nem volt szükség rá, hogy kardot kössenek, mégis ugyanolyan pontosan teszik a dolgukat, mint rég. Megmarkolta õsei híres íját és indulást vezényelt. Amíg a Parancsnok ide ér, addig nekik kell megakadályozniuk a partraszállást

Next >