Vertigo története

Sacavare
A felderítőhajó kecsesen úszott az űr hideg tengerén, némán befogadva annak minden rezdülését. Komoly feladat hárult a legénységre. Megfelelő otthont kellett találniuk az immár 1 éve űrhajókon élő kolóniának. A mélyűri szkennerek hét napja nem mutattak egy porszemet sem. Hiába a folyamatos megfigyelés, eredmény mindig ugyanaz semmi.
Park úgy döntött ma eltér a napi rutintól és meglátogatja a 1-es fedélzeten található mini-arborétumot. Szerette a növényeket. Nyugalom és béke szigete volt ebben a szürreális világban. A földje jutott az eszébe, hatalmas zöldellő fákkal és virágokkal tarkított mezőkkel, a háza, a családja. És mindezt soha nem látja többé. Egy Mecerit nevezetű mesterséges életforma elpusztította az otthonát. Mindenki otthonát. Az elit légió az utolsó emberig harcolt hogy minél több embert tudjanak evakuálni a bolygóról. Az orbítárol mindenki látta amikor Garrus parancsára felrobbantak a termo-kinetikus bombák, mindent felégetve ami az útjába került. Soha nem gondolta hogy egy ilyen szörnyűséget kell majd átélnie.

Már félúton volt a hőn áhított nyugalom felé, mikor a folyosó fényei hirtelen átváltottak vörösre és a vészfények eszeveszett villogásba kezdtek. Riadó.
- Park kapitány azonnal a hídra. - Hangzott a hajó kommunikációs rendszeréből. Ennyit a nyugalomról, vissza a valóságba.
A jól megtermett Eki von Dealah első tiszt fogadta a hídon. Az arcán látható volt, nem éppen rózsás a helyzet. Elfoglalta a helyét és várta a jelentéseket.
- Uram ez a monstrum most lépett ki a hipertérből - mutatott a kilátóablakot teljesen betöltő űrhajóra. - Biztosan nem a mi flottánktól való és az adatbankban sem szerepel az azonosítója. Teljes a harckészültség, a tömegálca maximum kapacitással üzemel. Az eddig befutott adatok alapján nem észleltek sem vizuálisan sem műszeresen.
- És az atya? Nem kellett volna ezt előre jeleznie? - A kapitány beütötte a hívókódot és várt. Ezt a csatornát csak az atya és a mellette szolgáló személyzet hallotta. Egy halk reccsenés jelezte hogy a másik oldalról válasz érkezik.
- Kapitány az atya nincs magánál, amikor ez a valami megjelent összeesett és azóta nem tért magához. Mi is érezzük a Sötét hatalom erejét, de a mi érzékelésünk igen korlátozott.
- Értem, haladéktalanul jelezzék ha magához tért. - ezzel lezárta a beszélgetést.
- Azonnal kezdjenek távolodni, de maradjunk észlelési távolságban. Egy hete ez az első hajó, mennie kell valahová.
A hajó ment is. Egy bolygórendszert találtak és benne két 'M' osztályú bolygót. Az egyik teljesen lakatlan, a másik felé közeledett a sötét óriás. Mikor érzékelhető távba kerültek akkor látták meg a tucatnyi orbitális pályán keringő hajót. Több faj képviseltette magát ebben a régióban. A messzi látképből arra gondoltak viharok dúlnak a légkörben, de nem. Hatalmas csata zajlik a bolygó felszínén. És mindenki harcol mindenki ellen.
Az Too't amn atya időközben magához tért, minden erejét összeszedve a kapitányhoz sietett. Mikor belépett a hidra egy pillanatra megállt az élet, szokatlan volt hogy elhagyja a biztonsági zónát.
- Fiam, hatalmas veszélyben vagyunk. Nem csak a sötétség katonái állják majd utunkat, hanem a tér és idő fogságába is kerülhetünk. - hangzott a figyelmeztetés. És ezt mindig komolyan kell venni.
- Azonnal változtasson pályát, ki a rendszerből, maximális sebességgel. Kapcsolják le az álcát. A teljes páncélzatot zárják le és az impulzuspajzsokat a legnagyobb kimenetre. Azonnal küldjön üzenetet hagyományos rádión is, adja meg benne a helyzetünket és figyelmeztesse a flottát a rájuk leselkedő veszélyre.
A kapitány tudta hogy az üzenet hetek alatt érhet oda, de így vagy úgy célhoz kellett érnie.
De már késő volt. Az idegen romboló tűz alá vette az apró felderítő hajtóműveit és megjelent még két hajó, elvágva a menekülés útvonalát. Vesztett helyzet volt, csak egy lehetőség maradt, az atya által érzékelt tér-idő kapuk a bolygó felszínén. Értesíteni kell a flotta többi hajóját hogy ne jöjjenek ide, itt háború van. Piszok nagy háború.
De vajon ők túlélik-e, minden kiderül idővel...........

Next >