Bosszú és más üzleti ügyek

Hogyan került Hugo de Manfred birtokába egy titokzatos kis üvegcse mely oly sok ember – és más lény – életére volt hatással?A történet kicsit korábban és jóval messzebb kezdődött.
Tukó és Tóbi a két jóltáplált de kevésbé harcias hobbit hazafelé tartott egy távoli rokontól aki szakácsként éldegélt Estália legnagyobb városában egy befolyásos kereskedőnél a konyhai kandalló mellet jobbra a sós és a tárkonyos tégely között – bár ide csak aludni tért a dolgos napok végén. De ez történetünk szempontjából teljesen lényegtelen.


Tehát, a majd egy hónapos vendégség után a két jóbarát útnak indult és ahogyan az várható is volt: reménytelenül eltévedtek Öregvilág kevésbé kies hegyes-völgyes tájain valahol a Birodalom és az Újvilág között. Szomorúan és éhesen baktattak a hegyes és hideg sziklákon nem tudván merre van a jó meleg Otthon. A párosnak a Sors tartogatott még egy kellemetlen meglepetést. Grolix a Vörös tűnt fel a semmiből a félszerzetekre vigyorogva. Ezt a férget a hobbitok különösen utálták mert a dög számára a hozzájuk hasonlók húsa igazi ínyenc fogás volt az étlapon. A szerencsétlenek bemenekültek a legelső sziklahasadékba ahol barlangot sejtettek – hobbitok lévén itt érezték magukat biztonságban. Itt elrohantak egy csodálkozó háromfejű kutya mellet ami utánuk is akart lódulni ám az őket követő vörös sárkány komolyabb fenyegetést jelentett a házőrző szemében. A kialakuló hatalmas küzdelem azonban Tukót és Tóbit egyáltalán nem érdekelte, halálra váltan rohantak a barlang gyomra felé remélve, hogy a dögök megfeledkeznek róluk miután befejezték a tombolást.

Így történt hogy eltévedtek ebben az átkozott barlangban és miután egy eldugott szikla odúban kifújták magokat, végre körülnézhettek. Rettegve bújtak vissza rejtekhelyükre, a barlang koránt sem volt annyira kihalt mint az elvárható lenne egy ilyen helytől: a legkülönbözőbb rémségek bukkantak fel, fejetlen birodalmi gyalogos, kihasított belű gyík, szénné égett ork és sok más furcsa és félelmetes jelenség tántorgott némán, látszólag céltalanul a barlang útvesztőjében. A két kópé azonban egy idő után rájött, hogy Öregvilág megcsonkított gyermekei nem vesznek róluk tudomást és hellyel-közzel azonos irányba tartanak.
- Hm… hová mehetnek ezek az… izék? – kérdezte társát Tukó.
- Nemtom.
- Nem is vagy rá kiváncsi?
- Szóval nézzük meg – sóhajtotta Tóbi.
- Én ezt egy szóval se mondtam!
- Jó-jó, halgass! Én is kíváncsi vagyok. Menjünk, de csak halkan.

Tukó és Tóbi csendben egy bestia után lopakodott akit derékban ketté szeltek. Az alsó test a két patás lábbal normálisan járt, a felső test viszont a saját farkába kapaszkodva húzatta magát a földön.
Nemsokára egy jól megvilágított hatalmas földalatti terem bejáratához értek. Mindenhol cseppkövek lógtak a boltozatról és álltak lent a padlózaton, rengeteg fáklyával megvilágítva. A barlangot egy fekete vizű folyó szelte ketté rajta hatalmas, többszintes komppal mely előtt a megcsonkított kreatúrák álltak sorba bebocsátást várva. Egy révész járt közöttük földig érő fekete csuklyás köpenyében, arcát eltakarták az árnyékok. A hajós egy csapat orkhoz ért akik dörmögtek valamit felé, figyelmesen hallgatott majd megrázta a fejét. 
- Nem, nincs csoportos kedvezmény. Viszont kedvező hitel… - hirtelen megdermedt majd vészjósló lassúsággal a hobbitok felé mutatott a félhomályba: - Ti ott! Gyertek ide! – mennydörögte a révész. 
A két halálra vált félszerzet csendben előmerészkedett – mi mást tehettek volna – és egy  lábnyira megálltak a csukjás előtt.

- Jó, ilyen közel nem kell jönnötök. Mit hittetek, hol vagytok? Hogyan gondoltátok, hogy ÉLVE a Styx partjára merészkedtetek? Hogyan jutottatok át Cerbeuszon? – a hajós mélyet sóhajtott - Végül is mindegy. Hádész vagyok és találkozni is fogunk, de nem most. Takarodjatok fajankók, zavartok… - azzal hátat fordított nekik és visszatért a holtakhoz.
A hobbitok mikor megtudták hol vannak néhány pillanatig dermedten álltak majd egyvágtában hagyták el a barlangot nem törődve a szembe érkezők csodálkozó tekintetével. Cerbeusz mellet nem is lassítottak, a véreb felkapta egyik fejét azután unottan tovább falatozott a sárkány tetemből: ha a főnök elengedte őket…
Tukó és Tóbi csak messze a barlangtól álltak meg kifújni magukat:
- Huh, cimbora ez… ez félelmetes volt – lihegte Tóbi
- Az… - hagyta rá a másik, kiegyenesedett és megtapogatta a derekát – ki hiszi ezt el nekünk odahaza?!
- Ha nem hiszik majd mutatunk valamit ami ONNAN való, nem jöttünk el üres kézzel – mosolygott Tóbi.
Hádész nagyúr méltóságteljesen átvette a viteldíjat egy csapat breton gyalogostól, majd az erszényéért nyúlt, de ott nem talált semmit.
- …az erszényem… - beletelt egy pillanatba mire rájött mi történt – Ku*va hobbitok!!!

- Hát így jutottak hozzá a hobbitok az erszényhez  - fejezte be mondandóját a kém.
Hugo de Manfred a vár öregtornyának egyik ablakából figyelte az alant gyakorlatozó       
lovagjait. A válla fölött hátra nézett a kémre aki a terem közepén állt.
- Benne ezernyi csecse-becse között egy kis üvegcse a Styx vizével – folytatta zord mosollyal Hugo.
- Melyet kiválóságom száz aranyért meg is vett a részeg félszerzetektől. Te kerested a bosszú megfelelő eszközét nagyuram és íme, magam sem gondoltam, hogy ílly ajándék jut a kezünkbe.
- Örömmel fogom annak az átkozott girhesnek áttolni a szemén eme fiolát. - dörmögte a báró és felemelte az asztalról az egy hüvelykujjnál alig nagyobb üvegcsét. - De a lányát Freyát megkímélem, nemes a lelke hisz bretont szeretett. Csak találnánk meg végre a hegyes fülűt.  
- Báróm! Utam során volt alkalmam találkozni néhány kereskedővel és kalmárral akik előtt elmondtam mílly nemes bosszú hajt. Nagyra becsülnek téged és kérdeznék óhajtasz-e másért is így küzdeni.
Kis csend következett.
- Talán. Bár kevesen vagyunk most, hacsak a szomszéd báró nem segít. Ki tudja. Távozhatsz!
A kém mosolyogva húzta be maga mögött az ajtót, tudta jól: ura nemsokára útra kel.