Háttér, téma, hangulatkeltő:

Az erdő mélyének egy árnyékos zugában, két férfi néz farkasszemet egymással. Merev, mesterkélt testtartásuk sugallja, hogy nem ellenségek, de nem is barátok. Tárgyalnak egymással. A magasabb magán viseli fajának minden jellegzetességét. Könnyed, szinte légies testfelépítés, karakteres arc, kortalan tekintet. Amint megszólal dallamos anyanyelvén, az aljnövényzet lassú ritmusban elkezd ringani, hangjának ritmusára:. „Nem szeretem az embervarázslókat, így magát sem.”

„Nincs időm a hízelgéseire varázséneklő”- válaszolt kimért cinikussággal a másik férfi. „Térjen a tárgyra. Mire van szüksége?” „Nos, elég kényes az ügy”- kezdett mondandójába a varázséneklő. A varázslókhoz képest túlzottan is jól felfegyverezett ember nem sietette. Jól begyakorolt látszatnyugalommal várta, hogy az elf végre elmondja, miért is küldetett érte. „Így kénytelen vagyok a fajtájában megbízni”- folytatta az elf keserűen. „Az egész akkor kezdődött, amikor két ősszel ezelőtt, diplomáciai küldöttségbe indultam az emberek birodalmába, Bretoniába. Velem tartott egyetlen leányom Freya is. A tárgyalások a megfelelő mederben haladtak Azonban mindeközben Freya leányom végzetes flörtbe kezdett a tudtom nélkül az egyik ifjú Grál lovaggal, Sir Galier-el.

Hazatértünk után is tovább tartott ez a tiltott románc. Míg egy napon az erdő fái megsúgták nekem, hogy leányom mily botorságot művel. Természetesen égetlen haragra gerjedtem és elhatároztam, hogy véget vetek ennek a kapcsolatnak. Így a legközelebbi tikos találkánál, driádok segítségével elveszejtettem a lovagot az erdőben, és a kegyetlen zöldsárkány Sy’rial barlangjához csaltam. Úgy gondoltam, hogy az ügy ezzel el lett intézve. Csakhogy azóta Freya teljes apátiába zuhant, szinte nem is él, csak üresen bámulja a semmit. Már az erdő minden gyógyerejű füvét felhasználtam, hogy meggyógyítsam őt, de mind hiába. Nos, így kénytelen vagyok a segítségedet kérni zsoldos. Tudsz valamit ajánlani?”

A zsoldos mágus elgondolkodott, egy percre majd lassan szóra nyitotta száját: „Mint gyakorló varázsló bizonyára tisztában van vele, hogy az igaz érzelmek, mint a bosszúvágy, szerelem, gyász, megtörése, csak az isteneknek áll hatalmába. Azonban mégis úgy gondolom, hogy van egy megoldás. Az élet és a halál határmezsgyéjén folyik a Styx, a Felejtés Folyója. Ha ennek a vízéből egy üvegcsényit megiszik a leányod, elfelejti a lovagot. Azonban ennek a szernek a beszerzéséhez hihetetlen sok pénz és kapcsolat kell. Egy egész hadsereget meg kell mozgatni érte. És csak három személy rendelkezik mindezzel ezen a világon. Aranyfogú Greasus, az Ogre Királyságok Nagyzsarnoka, Magritta, Marienburg a Szabad Kereskedelem Városának Úrnője, és Byrrnoth Grundadrakk Király Barak Varr a Törpe Tengeri Erőd Ura. Nincs olyan dolog, amit ők meg ne tudnának szerezni.

Nekem módomban áll bármelyikkel felvenni a kapcsolatot, a megfelelő ellenszolgáltatás fejében. Azonban mielőtt válaszol tudnia, kell hogy a Felejtés Elixírje veszélyes szer. Ha a lányod beveszi, ugyan elfelejti a lovagot, azonban az iránta érzet szereleme megmarad. Így egész életében egy megmagyarázhatatlan hiányérzettel fog küzdeni. S ez az érzés oly erős lesz, hogy talán bele is fog őrülni. Így is kell-e varázséneklő?” Az öreg elf hosszú-hosszú percekig meg sem szólalt. Aztán szóra nyitotta száját. Hangja, mint élettelen, korhadt faág, törte meg a fák halk susogását. „Magritta Úrnővel vedd fel a kapcsolatot zsoldos. Az ár nem számít.”
A két alak között több szó nem eset. Az magasabb megkövülten ált tovább a fák árnyékában, a másik sietősen távozott….és az eső lassan eleredt, hogy megsirassa Freyát.