A kampány seregtörénetei, egységei, felszerelései

Wood Elves

Az elf felderíto hangtalanul suhant a fák között. A bokrok szinte maguktól tértek ki útjából, az avar sem zörrent könnyed léptei nyomán. Gyorsan közelített céljához, a szürke toronyhoz, mely megbolygatta az erdo békéjét. Egy hete tunt fel a különös építmény, a semmibol bukkant elo. A békés erdot azóta éjjelenként különös hangok töltik be, melyek hallatán még a legbátrabb harcosok szívébe is félelem költözött. Az öreg varázsló, a klán feje már másnap menesztett felderítoket a toronyhoz, de azóta sem tértek vissza. De most ot küldték. Tudta, hogy o a legjobb, és ki fogja deríteni, hogy mi történt.
Érezte, hogy komoly a baj, ahogy közeledett a tisztás felé, már az erdo hangjai is elcsendesültek. Mintha az álatok is elmenekültek volna a különös torony közelébol. És hirtelen megérkezett. A torony egy kisebb dombon állt, és a csúcsa szinte az eget érte, magasabb volt meg a legöregebb tölgyeknél is. Lenyugözo volt és egyben rettenetes is. Kifacsart formák, torz szörnyeket ábrázoló szobrok, és mintha lüktetett, élt volna az egész épület. Csak úgy sugárzott belole a gonosz mágia, hisz nem lett volna képes ilyen borzadály alkotásara egy ember sem. Csakis egy örül varázsló alkotása lehet a torony.
Az elf döbbenten állt az erdo szélén. Soha nem látott meg ilyen borzalmat, bár ot nem is a torony, hanem a körülötte levo tisztás rémisztette meg. Ismerte ezt az erdot, itt régen is kis tisztás volt, buja réttel, éneklo madarakkal és egy kis tóval, melynek vizébol rendszeresen oltotta szomját. Most nem volt semmi. Egyetlen élolény sem, csak a koromszeru talaj. Az új tisztás jóval nagyobb volt a réginél, legalább kétszáz lépés átméroju. Minden átmenet nélkül kezdodött, a mágia, mely a tornyot létrehozta szabályos kör alakban elpusztított mindent, csak por maradt. A felderíto szemébe könny szökkent a pusztulás látványára. Már értette, hogy miért kerüli el minden élo a tornyot. Összeszedte minden bátorságát, és eldöntötte, hogy a sötétség leple alatt közelebb merészkedik. Már épp indult volna, amikor egy hatalmas test suhant el épp a feje felett. A legborzasztóbb álmai elevenedtek meg ebben a repülo ocsmányságban. Bár magasan felette szállt le a lény, így is érezte leheletének buzét, és mintha lelkébe látott volna a sárga szempár, bár tudatának józanabbik énje tudta, hogy nem láthatja ot a repülo borzalom. Egy hatalmas kétfeju sárkány volt az.
Rettegve dobta el fegyverét, és eszeveszett tempóban kezdett rohanni. Lábai alatt recsegtek a száraz ágak, borét feltépték a tüskés gallyak. Végül kimerülten esett össze, de úgy tunik, hogy szerencsére nem követték.
Az öreg varázsló egyedül ült szobájában. Végtelenül kimerültnek érezte magát, de szemében az orület lángja tombolt, és ez erovel töltötte el. Hisz öve volt. Csakis az övé. A Vér Ékköve! Most is érezte a ko lüktetését, szinte egyszerre dobban szívével. Hatalma korábban is felülmúlta minden társáét, de mióta a kot megszerezte az megtízszerezte az erejét. Tudta, hogy a ko hatalmával szinte mindent megtehet, de azt is, ha nem táplálja, ot magát fogja felemészteni. Életekre van szüksége, ráadásul sok-sok életre, hogy hatalma még nagyobb lehessen. Ezért is akarta tornyát egy város közelébe teleportálni, de úgy tunt, még nem tudja megfeleloen kontrolálni végtelen hatalmát, és a torony egy erdo közepébe érkezett. Itt meg néhány kóbor elfen kívül semmi sincs.
Homlokát ráncolva gondolkozott a megoldáson. Valahogy embereket kell ide csalnia, ráadásul minél elobb. Felmerült az újabb teleportáció gondolata, de nem akarta újra megkockáztatni a varázslatot, amíg ki nem deríti, hogy mi sikerült félre.
Ekkor hallotta meg a félelmetes üvöltést. A sárkány közelített. A kedves sárkánya, melyet nemrég küldött felderíteni. Nagyon megkedvelte ezt az állatot, bár még csak pár honapja volt vele. Elozo gazdáját, ki oly nagyra volt mágikus hatalmával egyetlen pusztító villámmal sújtotta agyon. A sárkány tényleg pompás lény volt, majd másfélszer akkora, mint az eddig látott legnagyobb sárkány. De legfobb erénye az volt, hogy ha kellett akar mindkét tokából tudta ontani a pusztító leheletet. Talán csak a kommunikáció volt nehézkes, mert csak érzéseket, képeket sugárzott át a látottakból. Igaz néha ez hasznosnak, de foleg gyorsnak bizonyult, máskor azonban bánta, hogy nem tud vele elbeszélgetni.
A lény megérkezett. A lapos teton landolt, a direkt számára kialakított helyre. A varázsló izgatottan rohant fel, persze vitte magával ez emberfejnyi vörös fénnyel lükteto drágakövet is. Nem csalódott, csak úgy özönlöttek felé a gondolatok: messze délen… hatalmas csaták… rengeteg káoszko… emberek, orkok, patkányok, elfek… halál, pusztítás, kín… orült dühvel összecsapó harcosok… Mind megannyi potenciális célpont. Már tudta is, hogy mit kell tennie. Az a sok sereg mind a káoszkoért küzd. Nos itt megkaphatják a káoszt… És igen – nézett a hatalmas drágakore – ko formájában!
A sárkány hátán két nap alatt megérkezett. Már messzirol látni lehetett a rengeteg füstöt, és szinte sugárzott a vidékrol a kín és a fájdalom, mely pusztító csatákat követte. De most a tájon viszonylagos béke honolt, de érezheto volt, hogy a majd tucatnyi sereg a végso felkészülést végzi, hogy megvívjanak egy mindent eldönto csatát. A varázsló tudta, hogy eljött az ideje, most senki sem veszi észre, amikor elmegy a mocsár szívéve, ahol a hatalmas káoszko felrobbant, és ahol még a legnagyobb darabjai most is nyugszanak. A láthatatlanság leple alatt könnyedén elérte célját. A hatalmas darabok tényleg lenyugözoek voltak, de hatalmuk eltörpült a lükteto drágako mellett. A varázsló felkapott néhány darabot, és úgy helyezte el az Ékkövet, hogy vörös fénye mindenki számára látható legyen. Megszüntette a láthatatlanságot, és átrepült az éj leple alatt a seregek felett. Tudta, hogy észreveszik, de hisz épp ezért jött ide. Sárkányával leszállt egy közeli magaslatra, és varázsolni kezdett. Hamarosan egy kékes fényben vibráló kapu jelent meg. Egy pillanatig áhitattal szemlélte a térkaput. Két éve mén nem gondolta, hogy létezik ennek a nagyhatalmú mágiának egy meg nagyobb hatalmú permanens változata.
Áltépett a kapun. Tudta, hogy követni fogják. Ha nem is az egész sereg, de egy része biztos. És akkor egyesével leszámol velük. Hmm… Bár miért ne végezzenek egymással. Arcára széles mosoly ült, miközben kigondolta legújabb orölt tervét…
…………..
Nem tudta mennyi ido telt el. Még mindig zihált a kimerültségtol, és a félelem markának szorítása sem enyhült. Végül azonban lenyugodott. Összekuporodott egy fa tövében, és a látottakon gondolkozott. A legszörnyubb rémálmai tündérmesék voltak ehhez a borzalomhoz képest. Még soha nem látott ilyen értelmetlen pusztítást, és az a lény maga volt a megtestesült iszonyat.
De tudta, hogy most minden rajta múlik. Haza kell mennie, jelenteni a történteket, hogy fel tudják venni a harcot a fenyegetéssel szemben. Elotte azonban még mindenképp vissza kell mennie. Hogy meg többet tudjon meg. És igen, a fegyvereiért. A fegyvereiért.
Összeszedte minden bátorságát, és visszament a tisztáshoz. Szerencsére nem látta a sárkányt, és a toronyban sem mozdult senki. Viszont mintha valami vörös felirat villódzott volna a kapu elott. De még különösebb volt az, hogy egy kékes fényben világító kapuszeruség nyílt a tér túloldalán. Már épp arra gondolt, hogy megszemléli a látottakat, amikor a kapu hirtelen felizzott, és furcsa gyíkszeru lények özönlöttek át rajta. Még jobban a fához simult, szinte eggyé olvadt a hatalmas fatörzzsel. A lények szinten meglapultak, csak egy kis ido elteltével merészkedtek a felirathoz. Nem történt semmi. Nem csapódott ki pusztító lángnyelv a toronyból, és nem került elo a sárkány sem. Mindenesetre tovább várt, de a lények hamarosan eltávoztak, és eltuntek a suru erdoben. Végült odasettenkedett a felirathoz, és megnézte. Valamiféle térkép lehetett, és hirtelen tört rá a felismerés, hogy szeretett erdejüknek egy újabb részét ábrázolja kép. Eleget látott, mindenkép haza kell térnie, mielott újabb részek pusztulnak el. Ép idejében távozott, mert hamarosan egy csapat patkányember jött át a kapun. Nem vette már észre azt sem, hogy a térkapu újabb felizzásakor a vörös rúnák is kicsit átrendezodtek, hogy egy újabb helyre vezéreljék a jövevényeket.
Nyugtalanul zajlott a klán tanácskozása. Mindenki rémült, és dühös volt. Vajon micsoda borzalmat szabadíthat még az idegen varázsló a vidékre. A legvénebb döntött: két csapat indul útra. Egyik a felderíto által leírt helyre, egy kisebb különítménnyel, fo cél a felderítés. De ha kell erosítéssel harcba is bocsátkozhat. A másik különítmény a toronyhoz megy, hogy lerombolják a térkaput. Valamint számos futár ment riasztani a szomszédos klánokat.
(?????:) Engem ért a megtisztelés, hogy vezessem a felderíto csapatot az útmutatás szerinti helyre. Tudtuk, hogy mágiával lehet csak szembeszállni az idegen ellen. És persze a meglepetés is sokat számít. Már többször vezettem sikeres portyát, és az Öreg után az én mágikus hatalmam a legnagyobb. Biztos sikerrel járunk majd. És remélhetoleg a másik csapat is.
Nos igen, az o kudarcukról épp akkor fognak értesülni a falubeliek, amikor a legádázabb csatádat vívód messze az erdo surujében. Vajon innen is gyászos hírek érkeznek majd?…

Adatok:

Hosod: guardian (NÉV!!!!!!!)
Egységeid: 16 dryad és 5 archer.
Ezeknek az egységeknek minden egyes csatában benne kell lenniük. Létszámuk nem csökkenhet, de növelheto. Ha nem volt commanjuk az nem adható nekik – illetve el sem veheto.
Elso csatában felhasználható tárgyaid: hunting spear, Hail of doom arrow, wand of jet, war banner
Az itt megnevezett hosod akár 100 pont értékben is kaphat tárgyakat.