4. kampány szabályai
| Fantasy kampány - 4. kampány 2006.09.01 - 2007.08.31 |
| Tartalomjegyzék |
|---|
| 4. kampány szabályai |
| Első forduló |
| Második forduló |
| Harmadik forduló |
| Negyedik forduló |
| Ötödik kör |
| hatodik kör |
| Minden oldal |
A kampány szabálya, fordulók kiírása és a csaták eredményei
Szabályai
Szeretném elindítani a köv 5 fordulós campanyt.
remélem szeptember első hete vége felé már indulhet az első kör.
Jelentkezni lehet nálam, vagy itt (jelentkezésnél meg lehet adni(nem kötelező) egy hőst (lehet lord is), annak NEVÉT, egy alap egységet és egy spec vagy ritka egységet (és hogy hány figura)
Ők hárman kötelezően benne lesznek minden csatában.
Ami nem változtatható velük kapcsolatban: command, jelek, scout, skirmis, vérvonal, minimum létszám
változhat: felszerelésük, maximun létszámunk (de max 50%-al)
nem kötelelző az alapsereg, de nevesített hős nem hozható.
A seregek 2250 pontosak lehetnek
a három kötelező "egység" veterán pontokat gyűjthet, amiket egyéb módon is lehet majd kapni mindenk körebn lesz valami spec dolog a csatában / csatatéren, illetve az első és utolsó helyen állók kapnak némi előnyt a körök párosítási mindig sorsolással dőlnek majd el (de két ugyanolyan csata nem lesz) az első kör szabályait a héten még kirakom, illetve a veterán pontok leírását is egyenlőre ennyi, ha van kérdés tegyétek fel bátran
ja: és fontos most az elején leszögezem, hogy minden körre pontosan 1 hónap lesz, akik nem tudják lejátszani azoknak 0 ponttal és -2250 pontkülönbséggel zárom le a körét, illetve -5 VP mindenkitől
nincs semmi konkrét követelmény, csak amit leírtam. (pl hozol egy 6 fős lovag egységet akkor az 6-nál sosem lehet kevesebb, de max 9-ig bővítheted őket, egyébként lefele kell kerekíteni páratlan számnál)
Veterán Pontok
ha egy egység elér 10 Vet pontot akor dobjon 2d6-al és nézd meg mi jött ki (ha ez a tulajdonsága van már neki, dobj újat) ha 10 alá csökken akkor pedig veszit egyet a különleges tulajdonságaiból
mivel Vampire és TK nem kaphat a lustiás zserint, én itt azt mondom ők is kaphatna, csak nem veterán pont, hanem (még kigondolom mi lesz)
vet. pontot kap, ha
harcolt csatában +2
harcolt egy nyertes csatában +1
harcolt egy vesztes csatában -1
serege lemészárolta az ellenséget +2
seregét lemészárolta az ellenség -2
közelharcban megvert és megfutamított egy egységet (több egység is megkaphatja ugyanazon ellenséges egység után) +3
elmenekült a harcból akár utolérték utána, akár nem -3
elmenekült, de nem közelharcból -1
bármilyen menekülés után sikeresen gyülekezett +1
pusztahősiesség! az ellenféllel meg kell egyezni egy-egy olyan egységről, ami kitüntette magáta csatában +d3
közelharcban megsemmísített egy egységet +3
Hős vet táblázata
2 6" körzetben +1ld gyülekezéskor
3 fázisonként egyszer ujradobhat 1 páncélmentőt
4 ütésére -1 AS
5 +1 ép
6-7 válassz egy fajt és azt gyülöli
8-9 d2 újradobás a játék alatt
10 +2WS (max 8-ig)
11 +1ld (max 10-ig)
12 ujradobhatja azt a kockát, ami azt dönti el ki dönthet a kezdésről
Egység vet táblázat
2 csatánként egyszer újradobhat minden rálőtt lövési találatot vagy tüzérségi és szórás kockát
3 konok
4 ütésükre -1AS
5 csatánként egyszer újradobaht minden elrontott páncélmentőt
6 immunis a pszichológiára
7 gyülöl egy fajt (válassz)
8 +1WS vagy +1BS
9 rohamnál újradobhat minden elrontott támadás dobást
10 minden pánik tesztet újradobhat (immunis a pszichológiára, akkor dobj újat)
11 újradobhatja a töréstesztjeit (törhetetlen, akkor dobj újat)
12 félelmet okoz (vagy ha azt okozot akkor terort, ha pedig azt akkor dobj újat)
Még két dolog
1: kimaradt, hogy aki nem játsza le a csatáját az még a leírt büntetésen kívűl, minden veterán egysége és hőse veszít 5 veteán pontot
2: azt kérem mindenkitől aki jelzett vagy jelezni fog, hogy játszani akar, küldje el a karaktert (nevet is) és a két egységet a szükséges jelölésekkel együtt.
ha ezek megleszenek sorsolok és utána lehet készülni a seregekkel a csatára
| Következő > |
|---|

