Bumm…Bumm…Bumm…
Még harminc töltény a tárban...  
Amikor elkezdõdött, csak a bolyváros külsõ gyûrûjében, a jelentéktelenebb összeszerelõ, ipari negyedekben ütötte fel a fejét.

Bumm…Bumm…Bumm…
Még huszonhét töltény a tárban.

Talán akkor fordult minden rosszra, amikor tizenöt évesen a nagyaszonyám oldalán kilovagoltam, La Roal erõdjébõl. Ohh! Mily büszke voltam hogy az Úrhölgy, a Szent Tó szüze, engem választott udvarhölgyéül és elkísérhetem Le Frors Lovagherceg armadája oldalán, a déli, tileai hadjáratra. Magabiztosságom határtalan volt. A Tó Hölgyének áldásával és a számtalan, a harcménjeit léptetõ, fényes páncélú, lovaggal körbevéve nem volt kétségem hogy Bretonia hadserege bármilyen ellenséget elsöpörhet. Hmm…ifjúság, bolondság. A következõ holdtöltére mindõjük húsából a varjak lakmároztak. A Tileai zsoldossereg hosszú pikáira patkányként lettek feltûzdelve mind egy szálig. Kegyetlen mészárlás volt. Akkor úgy gondoltam, hogy ami azután történt az a poklok pokla, pedig csupán az emberi természet megnyilvánulásai voltak. Megaláztak megerõszakoltak, és bilincsbe vertek.

Zozo Necron és Csöre LoD serege összecsapásának elõtörténetecskéje. Hangulat keltõje

Az Õsi Árulás káosz csataromboló tehetetlen roncsként hánykolódott, a Wolf naprendszer külsõ gyûrûjének meteorövezetében. A torz, mégis méltóságteljes monstrum magányos sodródásának látványára, egy külsõ szemlélõt bizonyosan a végtelen nyugalom érzése fogta volna el, az idõtlenségbe dermedtet ûr hideg csendjében. A hajó egy groteszk szörny rothadó hullájaként tûrte, ahogy hangtalanul bele-bele csapódik egy-egy meteor, fekete lyukakat égetve adamantin páncélján. Meg se rezzent. Kétségtelen hogy az Õsi Árulás egy koporsó volt, az utasai tömegsírja. S bizonyosan tévesen az gondolná a szemlélõdõ, hogy a romboló belsejében is a ravatalozók gótikus csendje fogadá, ha falai közémerészkedne. Azonban....