Valaha, mikor Khalida királyno élt csatába készült a híres lybrasi serege élén a vámpír Lahmia vámpírúrno és serege ellen. Már csak a vezéreket kellett kiválasztani a seregek és az egységek élére. A fáraó kihirdette a, hogy a viadal a nyári napforduló napján lesz.

(Warhammer melléktörténet)

Valaha, mikor Khalida királyno élt csatába készült a híres lybrasi serege élén a vámpír Lahmia vámpírúrno és serege ellen. Már csak a vezéreket kellett kiválasztani a seregek és az egységek élére. A fáraó kihirdette a, hogy a viadal a nyári napforduló napján lesz.
Érkeztek is az uraságok, a bajnokok és a szebbnél szebb hercegnok, kiknek egy pillantásától elkárhozik az ember lelke a szerelem oltárán. Taregek is érkeztek, de a legnagyobb feltunést egy koromfekete lovon érkezo magányos vándor keltette, akin nem volt páncél, igazából nem is volt olyan izmos sem, de mégis valahogy a sebhelyekkel és tetoválásokkal tarkított testén látszott valami, amibol tudni lehetett, hogy esélye van a gyozelemre. Természetes, mint mindig ilyenkor is fogadásokat lehetett kötni, amiknek általában kisebb nagyobb nézeteltérés lett a vége. A zsivaj is természetes volt, ám egy pillanat alatt elhallgatott, mikor Khalida a harcos királyno, az áspis istenno kegyeltje megérkezett hófehér lovaival- melyeket arany tollakkal díszítettek- húzott ékkövekkel díszített harci szekere. A tömeg leborult elotte, mikor elhajtott elottük. Ha valaki véletlen állva maradt volna arról a hátul ügyködo, korbáccsal felszerelt testorök gondoskodtak és vették oket a kezük ügyébe. Megérkezett. Megállt az emelvény elott.

-Fel!- kiáltotta.
A tömeg egy emberként állt fel a görnyedt testtartásból.
-Folytassátok- hangzott a következo parancs, de ez már sokkal emberibb hangon mint az elozo parancs. Némi mosoly is jutott a por népnek, mikor látta alattvalóit magukról megfeledkezve mulatni.
Jócskán túlment már a nap a delelon, mikor elhangzott az újabb parancs:
-Hozzátok a rabszolgákat!

És hozták. Némelyik táncolt, némelyik zenélt és két rabszolga harcolt. Ez a két szolga valami narkotikum hatása alatt álhatott, mivel vagy húsz percen keresztül cikáztak fegyverekkel és pajzsokkal, mire megjelent rajtuk az elso izzadság csepp.
A harc nem volt valami látványos és még izgalmasnak sem lehetett különösen nevezni, mivel több, mint fél óráig tartott és egy vágással véget vetett a piros rabszolga a kék rabszolga életének. Egyetlen vágás, mely akár szerencsésnek is mondható. Az ellenség pajzsának szélén megcsúszó penge leszelte ellenfele fejét testérol, ami több métert gurulva megállapodott. A gyoztes nem törodve a tömeggel hátátfordított és eltunt az egyik süllyeszto nyíláson keresztül. A tömeg a vér látványától szinte megvadult, és követelte a következo harcot, de az orök megintcsak hatásos módon rendet teremtettek köztük a bronzszegekkel megerosített korbácsaikkal a tömegben.

Jócskán sötét volt már mikor megjelentek a rabszolgák szénabálákkal, olajos bödönökkel és fáklyákkal. Kialakították a nagy viadal helyét. Egy ötven méter hosszú és húsz méter széles pályát ,közvetlenül a királyi emelvény elott.
-Hol vannak a harcosok?- hangzott el a kérdés sürgetoen a királyno szájából. Válaszra sem kellett várni mikor feltunt a tíz lovas kik mind meg akartak mérkozni egymással. Köztük volt a titokzatos tetovált harcos is. Elojöttek rejtekükbol a papok is, akik mind egyenként megáldották oket. A legtöbb áldást Osiris fopapja osztotta ki. Majd miután megvolt, sorsot húztak, ki melyik oldalra álljon fel lovával. Öten a jobb és öten a baloldalra álltak fel. A tömeg lélegzet visszafojtva várta a fejleményeket. Ez a küzdelem még elso vérig tartott csak.
A lovak ágaskodtak mindkét oldalon, cifrábbnál-cifrább szitkokat mondtak az ellenfelek egymásra. Egy íjász felállt és kilotte tüzes nyílvesszejét ezzel megadva az indulási jelet.
A mének dübörögve indultak egymás felé, szinte rengett a föld mikor a lovak már inukszakadtából egymás felé rohantak. Mikor találkoztak dárdák törtek, emberek és lovak zuhantak a földre.

Az elso forduló véget ért. A jobb oldalon hárman maradtak fenn míg a baloldalon csak ketten, ebbol az egyik volt a titokzatos harcos a fekete ménen. Soraikat rendezték és várták a következo nyilat, ami már indult is. A lovak újar dübörögtek újra dárdák törtek és újara emberek, lovaikkal hullottak a porba.
A második fordulónak vége. Mindkét oldalon csak egy-egy ember maradt a lován. A titokzatos harcos és egy másik. Neki erotol duzzadó, izmos karjai voltak, amiket különbözo bordarabok és bronz karperecek díszítettek.
-A következo harc már életre-halára megy!- kiáltotta Khalida kéjes vigyorral a száján. Karjait magasba lendítve, mintha fenyegetné az isteneket. A két harcos felállt a pálya két végébe és várták a nyílvesszot, ami megadja a jelet az indulásra. Gondolni sem merték volna, hogy akkora megtiszteltetés éri oket, hogy maga Khalida lövi ki a nyílvesszot. De kilotte és elindultak egymás felé. Lovaik, mint két villám úgy rohantak egymás felé, mindketten elszánt arcal és a szívükkel a torkukban rohantak egymás felé. Találkoztak, de egyikük sem tudta kilökni vagy megsebezni a másikat. Jött a második forduló. Ez már eredményesebb volt. A titokzatos idegen kilökte ellenfelét a nyeregbol, és így már elonyben volt. Mivel ezek a harcok nem a tisztaságukról voltak híresek ezért szinte számítani lehetett arra, hogy a földön fekvo fegyvertelen ellenfélbe döfik a lándzsát, esetleg elgázolják oket a harci ménekkel. A lovon maradt hos biztosra kívánt menni, ezért lándzsáját lóbálva nekirontott az idegennek. Akinek végül is sikerült odébb gurulni, de bordáiról lenyúzta a bort a lándzsa. Esélye sem maradt. A lovas végül távolról elhajította a dárdát, ami a felkászálódó idegen torán szaladt keresztül. Az idegen még vonaglott a földön, mikor a gyoztes felemelte az idegent lándzsástul mindenestül és behajította a láncra vert oroszlánok közé. A tömeg meglepodve nézte, ahogy az izmos, borökkel díszített harcos végül meghajolt Khalida elott és átvette az ezeréves szablyát, mit még maga a hatalmas Prinkla forgatott annak idején.

-Íme az új bajnok, a lovasok lovasa, a vezérük!- üvöltötte Khalida és éltette a bajnokot, akit aznap már be is osztott az ágyába. A harcos fáradtan ugyan, de felemelte a félelmetes szablyát a magasba és torkaszakadtából üvöltött a tömeggel.