Az IG és jelenleg kis mértékben az űrgárdista káptalanom hátterének első része.

A 76-os Pahad regiment háttere 9862.567M41

A regimentet a Prithvin alapították. A regiment felépítése némiképp eltér a birodalmi standardtól, mely eltérés a bolygó és lakóinak sajátos története miatt alakult ki.

A Benarius Primer immár egy évtizede nem válaszol az Adeptus Administratum hívásaira. Sem az asztropaták, sem a hagyományos kommunikációs csatornákon keresztül. A bolygó ugyan viszonylag közel helyezkedik el a az egyik fõ kereskedelmi útvonalhoz, amely köldökzsinórként köti össze a Salusa csillaghalmazt a Terrával, de se kereskedelmi, se katonai jelentõséggel sem bír az emberiség szempontjából. Mégis ugyan még csak tíz esztendeje szakadt meg a kapcsolat (utoljára egy egzotikus fûszereket szállító hajó kommunikált a bolygó asztropatájával) a birodalmi bürokrácia (legalábbis egy töredéke) felfigyelt az anomáliára.

…csöpp…csöpp…csöpp…

Z gyalogos feljebb pillantott, egyenesen a szürke betondarabból kiálló rozsdás vasdarabra. Arról csöpögött le a víz. Egyenesen K gyalogos hullájára, illetve a fején lévõ sisakra. Vajon mennyi idõ kellene, hogy a víz lassú cseppjei lyukat vájjanak a sisakba? Minden bizonnyal jóval több, mint a annak a repesznek kellett, ami megölte K-t. Pedig az alapkiképzésen azt mondták, hogy a rohamsisak pont arra való, hogy az ilyen repeszek ellen védjen. Nos ez az állítás nem bizonyult igaznak. Sok más egyéb sem.

Z gyalogos ujjai elfehéredtek a lángszóró elülsõ markolatán, ahogy ütemesen ide-oda mozgatta a lángcsóvát a helységben. Ez az épület volt a tizenharmadik a mai napon. A másik tucat összekormozott roncs már csak füstölgött az utcában. Ennyit jártak végig megszállottak, kósza pszik és káoszivadékok után kutatva. Az osztag lelkiismeretesen végigjárta az utcát be-be törte az ajtókat majd gránátot dobott a nyílásba, aztán jött Z és lángszórójával befejezte a munkát. Z gyalogos ujjai elfehéredtek a lángszóró elülsõ markolatán, ahogy ütemesen ide-oda mozgatta a lángcsóvát a helységben.

Áll az ifjú büszkén mundérja fehér, makulátlan tiszta.
Körülötte társai. A gárda büszkesége mind.
Indulnak a harcba, szívük egy ütemre szól, dob se kell.

Csak néhány  kósza légáramlat borzolta a vastag ködpászmákat akár a fák leveleit. Lor az utat fürkészte az erdõben a fák közt rejtõzve. Jönnek. Már hallani is lehetett õket. A lovak lábainak dobogását, lovasaik fegyverzetének csörrenését. A kocsi nyikorgását.
Közelednek! Zsákmány! Harc lesz!

„A telihold sápadt fényénél,
a didergõ fák között süvít
a vacogó õszi szél.
Õsz van.
Itt vagyok újra itt megint.
Az úton. Hosszú az út.