…csöpp…csöpp…csöpp…

Z gyalogos feljebb pillantott, egyenesen a szürke betondarabból kiálló rozsdás vasdarabra. Arról csöpögött le a víz. Egyenesen K gyalogos hullájára, illetve a fején lévõ sisakra. Vajon mennyi idõ kellene, hogy a víz lassú cseppjei lyukat vájjanak a sisakba? Minden bizonnyal jóval több, mint a annak a repesznek kellett, ami megölte K-t. Pedig az alapkiképzésen azt mondták, hogy a rohamsisak pont arra való, hogy az ilyen repeszek ellen védjen. Nos ez az állítás nem bizonyult igaznak. Sok más egyéb sem.

…csöpp…csöpp…csöpp…

Végül is nem hallotta a hangot, ahogy a vízcseppek K sisakján még kisebbekké porladtak, hiszen a becsapódó tüzérségi lövedékek robbanása keltette mesterséges mennydörgés elnyomta környezete minden zaját. Saját lélegzetvételét sem hallotta. Pedig lélegzett.

…csöpp…csöpp…csöpp…

Huszonhárom órája és tizenkilenc perce volt ebben a pokolban. Ezt onnan tudta, hogy elindította kronométere stopperrét, amikor kilépett a csapatszállító gyomrából. Az pedig szorgalmasan számlál azóta is. Mást már nem is csinál, elromlott nyilván.

…csöpp…csöpp…csöpp…

Az esõ vigasztalanul esett. Mindent eláztat. Az utakat, az épületek rommá lõtt belsejét. Lassan feltölti az utcák aszfaltjába ütött krátereket. Mindenhová befolyik. Még az esõvédõ ruhák alá is. Most éppen K gyalogos nyitott koponyájába.

…csöpp…csöpp…csöpp…

A szakaszból öten élnek még. A századból meg nem lehet tudni, mivel minden tiszt elesett már és a rádiósok is meghaltak mind. A legutolsó K gyalogos volt, aki ezért hasztalan próbált kapcsolatot teremteni az egység többi részével. Most már persze nem számít, hiszen a repesz a rádiót is széthasította K gyalogos fejével együtt.

…csöpp…csöpp…csöpp…

A lecsorgó víz groteszk mintát rajzolt a halott arcára. A minta idõrõl idõre megváltozott kissé, most éppen vigyorogni látszik az arc. Z is vigyorog, arra gondol, hogy meglepõdne K apja, ha tudná fia igenis hõsiesen halt meg. Hiábavalóan de hõsiesen. Megpróbálta elvégezni a kötelességét, minden erejét ennek szentelve. Az öreg ugyanis nem tartotta túl sokra a fiát. Lusta léhûtõ, mihaszna senkiházi. Sokszor így emlegette. Meglepõdött mikor beállt a Gárdába. Lehet, hogy büszke lesz amikor hírét veszi, hogy a fia meghalt a Császár szolgálatában. Z-nek nem volt apja. Árvaként nõtt fel. K szülei fogadták magukhoz.

…csöpp…csöpp…csöpp…

Együtt nõttek föl. Õ és K. Együtt labdáztak, együtt loptak barackot az öreg T kertjébõl. Együtt lógtak el a heti hitoktatásról és együtt meszelték ki az imaház falát, amit büntetésként  a pap szabott ki rájuk ezért. Együtt próbálták kicsábítani a kikapós lány hírében álló J-t a közeli parkba, mert azt hallották, hogy száz kreditért bárkinek megmutatja a bájait. Együtt léptek be a Gárdába. Együtt vészelték át az alapkiképzést. Együtt élték túl az Epszilon X-ért vívott csatát. Ahogy Z emlékezett mindent együtt csináltak. Együtt is halnak meg.

…csöpp…csöpp…csöpp…

Z lepillantott, egyenesen a szürke betonon gyülemlõ vörös tócsára. A vére folyt oda. Lassan de biztosan elfolyt az élet minden cseppje az ereibõl. Az elsõsegélycsomag csak egy lépésre hevert mellette, de nem érte el. Mivel nem tudott mozdulni. A lábait nem is érezte. Z úgy gondolta, hogy a repesz, ami tönkretette a rádiójukat és kioltotta K életét, megsértette a gerincét mikor is elsõül az õ testét járta át.

…csöpp…csöpp…csöpp…

< Előző		Következő >