A történet helyszíne:
{joomplu:575}

A bódító dohányfüst kábulata, a duda és a dob hipnotikus hangja és az örömlányok romlott bujaságának látványa a vén kalóz arcára azonnal kéjenc mosolyt csalt, amint a belépett a Kacagó Szajhába. Fél életét hasonló lebujokban töltötte, így a hazatérés édes érzésével szívta magába a bûn eme figyelemreméltó bugyrának fület, kegyetlen atmoszféráját. A terem izzadság, rum és gyors szerelem szagával terhes levegõje brutális ellentéte volt a tenger tiszta, sós illatának. Imádta mindkettõt...

...A kivénhedt martalóc az ajtóban megállva, komótos mozdulatokkal megtömte bálnacsont pipáját, majd a bejárat mellett elhelyezett polcról leemelt gyertyával, meggyújtotta azt. A szipkát néha-néha megszíva várta, hogy matrózköpenyérõl leperegjen a trópusi esõvíz, amely már harmadik napja szüntelen áztatta Lashiek, a Kalóz Öböl egyetlen városának utcáit. A gyilkos füst élvezete közben, tekintete végigsöpört a helyiségen, felmérve, a mulató vendégeit, azok fegyverzetét, létszámát, hozzá és egymáshoz képesti elhelyezkedésüket. Az ilyesfajta tudás, vagy annak hiánya bizony gyakran dönt élet vagy halál dolgában.  Kalózok, kalandorok, zsoldosok, orgazdák és azok testõrei töltötték meg a termet, valamint az elsõ emeleti tornácot.

Balra keménykötésû birodalmi katonák vészterhesen méregették egymást a kocsma egyetlen, ámbátor ám annál nagyobb darab ogre kidobójával. Tõlük kicsit jobbra a szomszéd asztalnál négy ork csontpénzekben kockázott, amit egy-két percenként heves ökölrázással tarkított vitatkozás szakított félbe. Jobbra leghátul a helyiség legsötétebb sarkában egy valaha jobb napokat is megélt nemesi ruhát viselõ ficsúr éppen egy szajha nyakát csókolgatta, aki kéjes nyögésekkel próbálta imitálni elragadtatását. A terem közepén mohón bámulta, a csupán egy-két ezüstérmébe öltöztetett sötétbõrû fiatal lány hastáncát, egy csapat színes taréjú, pisztolyival hadonászó kalóztörpe. Láthatóan teljesen feltüzelte õket a számukra, groteszkül perverz mód csupasz nõstény látványa. Még a szomszédban kockázó orkok kompániával való kötekedést is elhalászottak egy kis idõre.  A balkonon, a zenészektõl nem túl távol, egy városszerte hírhedt orgazda üzletelt egy marék arisztokratikusan arrogáns sötételf martalóccal. Az persze az ajtóból nem lehetett hallani, hogy mi az alku tárgya, de az biztos, hogy az orgazda a testõrsége ellenére is, az életével játszik az üzlet megkötése közben. Ezeknek a sima képû gyilkosoknak a vérében volt a vérontás mûvészete. E kora esti idõpont még korán volt a nagyobb tömeghez.

Az öreg hosszas latolgatás után láthatóan döntött. Pipáját a szája másik szegletébe áttéve, lassan a birodalmi katonák felé vette az irányt, majd odaérve szó nélkül helyet foglalt köztük. A katonák elõször meghökkentek, az ogréról abban a pillanatban el is feledkeztek. Kérdõen bámultak egymásra és a szakaszparancsnokukra.  A parancsnok, Ludvig Kurz, végül feltette azt a kérdést, amire a kalóz számított. Ki az ördög vagy te öreg, és mi a fenét akarsz? Nos én nem akarok semmit tõletek, ellenben ti annál inkább tõlem - válaszolta végtelen nyugalommal a vénség. Erre Kurz még jobban összezavarodott. Végül tekintélye megõrzése végett kényszeredetten elnevette magát. Nem kell nekünk semmi tõled, takarodj innen - komolyodott el hirtelen. A vén kalóz nem mozdult, egy pillanatra farkas szemet nézet a katonával, majd a lassan belekezdett a már oly rég begykarolt mondókájába.

Ne higgyétek hogy egyedül, vezetés nélkül túlélitek, ha a dzsungelbe beteszitek a lábatokat. Ne-ne! Még nem válaszolj. Elõbb had találjam ki, hogy hová akartok eljutni a kalózok városából. Nézzük csak. Hmmmm…!?  Nos lehetséges, hogy a Tigris Könnyei folyót átszelve, az õsi Khemri birodalom keleti hercegeinek a titkos temetkezési helyét keresitek? Nem ahhoz ti nem vagytok elegen és elég jól felszerelve. Ahogy elnézlek titeket nem is a Csont Szurdokban akartok elpusztult sárkányok csontjai gyûjtögetni. Ahhoz ti túl épeszûknek tûntök. Akkor egyértelmû, hogy a Szirénparthoz szertétek eljutni. Eltaláltam? Látom a szemedbõl, hogy igen. Csak nem elvesztett az urad egy hajót arra fele? Hm?  De mindegy is, az viszont biztos, hogy ha oda akarok eljutni nem lesz egyszerû dolgotok. Elõször is már maga a dzsungel sem éppen veszélytelen, amin keresztül kell, hogy vágjátok magatokat. A folyamatos esõ, a hõség, mérges növények és a millió bogár sokakat visszafordított már. Azonban ezek csak bosszantható apróságoknak mondhatóak a szektás káoszimádó beastman-ekhez és az arrafele portyázó gyíklényekhez képest, amelyek õshonosok a vidéken. Hm..és persze ott vannak azok a szerencsétlenek, akik eltévednek a végtelen zöld pokolban és reménytelenül bolyongva lassan megbomlott elméjükre rátalál a káosz tébolya. Nem egy városi embert láttam már a dzsungelben, habzó szájú kultistaként õrjöngve, embereket áldozni. A kannibalizmus sem ritka dolog arrafele. De ha ezt ép bõrrel megúsznátok, akkor ezután csak rosszabb lesz. A dzsungel déli részét a Mangrove Láp határolja. No, ha a dzsungelben sok bogár van, akkor a lápban rengeteg. Minden lépésed a fulladásos halál lehetõségével kecsegtetett. Bizonyára hallottatok a helyi pletykákat a kis faluról, La Roal-ról, a láp mélyén, s gondolom az volt a terv, hogy ott majd megpihentek.

Nos az a falu meglehetõsen furcsa hely. Egykoron kincseket keresve érkeztek arra a területre emberek a Birodalomból, Bretoniából, és Tileából. Kincset a szó szoros értelmében ugyan nem találtak, de miután eltöltöttek egy-két évet a hiábavaló kincskereséssel rádöbbentek, hogy az igazi pénz a déligyümölcs fákban és fûszernövények valamint a rum alapanyagának, a cukornádnak a termesztésében van. Így elkezdték ezeket nagymennyiségben termelni. Azonban túl kevesen voltak, hogy egyre terebélyesedõ földjüket megmûveljék. Nem sokára a telepeseké vált kincskeresõk közösségének élére ált pár lecsúszott vagy számûzött kisnemesi család sarja. Összefogva, javaslattal álltak mindhárom birodalom uralkodója elé. Büntetõtáborokat létesítenek a Mangrove Lápban, örökre eltávolítva országuk területérõl a köztörvényes vagy lázadó alakokat. Az ötlet hamarosan támogatóra talált mindhárom országban. Nem sokára komoly összeg áramolt a telepeseket vezetõ kisnemesek kincstárába.

A rabok napi tizennyolc órában halálra dolgozták magukat, míg az ültetvények révén a nemesek hihetetlen vagyonra tettek szert. Az ültetvényesé és rabszolgatartóvá vált telepesek elképzelhetetlen fényûzésben éltek. Az ültetvényesek generációról generációra egyre sznobbabbá, dekadensebbé végül degeneráltabbá váltak. Unalmukban kezdték beleártani magukat a rabszolgákkal ideérkezett majd a lápba szökött boszorkányok tudományába. Sorakozásból kis vadász kompániákba verõdve szökött rabszolgákra és gyíkemberekre vadásztak a mangrove fák lombjai alatt. Azt hitték, hogy bármit megtehetnek a világon. Azonban mindezzel olyan hatalmakat haragítottak magukra, amikrõl leghagymázasabb rémálmaikban sem álmodtak volna. A legenda szerint a gyíkemberek ura, egy hatalmas béka isten, megelégelte hogy az alattvalóira vadásznak az emberek. Ezért olyan iszonyatos átkot mondott rájuk hogy azok a kis védõ ráolvasások, amiket az ültetvényesek a boszorkányoktól tanulták el, úgy roppantak össze, mint hajó a kraken szorításában. A rabszolgák mintha valaki egyszerre szólítottat volna meg õket, egységesen felázattak és felkoncolták az ültetvényeseket és azok családjának nagy részét. La Roal falut az életben maradt ültetvényesek degenerált leszármazottai lakják a láp közepén. Babonás népek ezek. Állítólag sok közülük boszorkány vagy méregkeverõ.

A nemesek elhanyagolt, a láp vízével megtelt, rothadó kriptái és temetõi gazosodnak szinte a falu minden sarkán.  Szóval én meggondolnám a helyetekben, hogy egy napnál több idõt töltsek ott. Na meg aztán a legenda szerint, az egyik befolyásosabb nemesi család ifjú családfõje a lázadás idején késõn ért haza az ültetvényekrõl, és amikor megtalálta a családját felakasztva a veranda keresztrúdjára meghasadt az elméje. A boszorkány anyától örökölt hatalom segítségével ismertetlen erõkel kötött szentségtelen alkut. Amint az alku megköttetet a nemes azonnal egy lelketlen porhüvelyé vált, amely felet teljesen átvet esz uralmat eléje szilánkrátört darabjainak valamelyike. Mindig másik és másik. Állítólag gyakran még mindig egy elegáns úriember de van hogy egy szadista pszihopata. Az alku másik fele sem éppen akármi. Ugyanis a rabszolgák, akik a nemes földjén dolgoztak azonnal meghaltak, csakhogy egy perccel utána újraéledve zombiként szolgálják tovább urukat. S bizony azóta is õ a láp ura, õ a Zombi Lord. Ha valaki az õ földjén leheli ki lelkét az az õ szolgája onnantól. Ha elered az esõ a halál hírnökeként lovagol ménjén a nemes  La Roal-ban, el-el ragadva egy-egy utcán maradt embert. Azonban ha a lápot is a hátatok mögött hagyjátok csak pár óra, és a szirén parton találjátok magatokat. Bizony ott van zsákmány bõven. A sok-sok hajó, amelyeket zátonyra csalt a part mentén élõ szirének éneke, mind dugig van áruval. Csak arra kel vigyáznia az ember fiának, hogy õ nehogy lépre menjen és belealgasson a szirének énekébe, na meg hogy ne szaladjon bele az ember más kincsvadászokba. Az véres dolog szokott lenni.

No és te honnan a fenébõl tudsz ilyen sok mindet errõl a vidékrõl kalóz- kérdezte még mindig a hallottak hatása alatt álló Ludvig Kurz.  Nos sok mindenkivel üzleteltem már ezen vidéken- válaszolta a távolba révedve a vén kalóz. Erdei elfeket akik egy ritka gyógyító fát kerestek az esõerdõ mélyén, Breton lovagokat, akik valami kupát kerestek, skavenekel akik a gyíkemberek keltetõ medencéit kutatták és gyíkemberekkel, akik ezeket a skvaneket keresték. Még egy fura áporodott szagú, csuklyás és aranyálarcot viselõ alakkal is volt egy kis afférom, akinek az aranyai, miután elvégeztem neki a melót, homokká vált.

Na de késõre jár és az én gyomrom már korog, úgyhogy döntse el katona utam, kellenek-e a szolgálataim? – készülõdött az induláshoz a kalóz. Még felhajtotta a forralt rum maradékát a korsó aljából, amit az egyik katona hagyott az asztalon, aztán egy határozott mozdulattal a vállára kanyarintotta matrózköpenyét. A parancsnok gyorsan végig gondolta a hallottakat majd döntött: Holnap hajnalban a legyél a rabszolgapiac szélén. Napi két szer kapsz enni és a zsákmány harminckét ezreléke. Ezt tudom ajánlani. A kalóz biccentett majd a kocsma hátsó traktusa felé vette az irányt. Gyorsan szétnézett. A tömeg sokkal nagyobb lett csupán az ifjú nemes tûnt el a sötét sarokból maga után hagyva a szajha kihûl vértelen testét. Arcára kéj maszkja örökre ráfagyott. Az öreg evvel nem foglalkozott. Ez ne az õ problémája. A söntés mögött félrehajtva az ajtónyílást takaró koszos leplet, lesétált a mögötte található pincébe. A pince vaksötétségében is jól tájékozódva a helyiség végében lévõ ajtóhoz sétált majd egy bonyolult kopogások sorának segítségével bebocsátás nyert rajta. Az ajtó mögött a terror szobája volt.

Mindenhol koponyák voltak szétszórva a földön, a vér vastag rétegben kérgesedett a falra. A helyiségben tíz martalóc darabolt fel egy újabb embert az áldozó oltáron, amely uralta a szobát. A mûvelet befejezése után a szekta vezetõje a kalózra nézve felette a szokásos kérdést: NOS?  A kalóz némán bólintott, majd a tenyerén nyílt szemére vigyázva felnyitotta a terem padlóján a csapóajtót és kirángatott egy fiatal nõt az ajtó mögötti lukból. Hosszú még az éjszaka és a káoszistenek ma sok áldozatot követelnek…