Earthdawn - Bragg kalandjai, huszonharmadik fejezet - Szerencsés Valin (2011.12.13.)
| RPG - Earthdawn - Csöre |
Viálász tovább nyomozott Ioposról, így eljutott Garmont könyvtároshoz, szintén a hegy mélyén lévő zárt könyvtárba. Hosszas beszélgetés után kiderült, hogy a rabszolgatartó város belső negyedébe sem be-, sem kilépni nem lehet külön engedély nélkül. Ezt mágikus őrzők garantálják, és ezt eddig sohasem sikerült kijátszani, kivéve egy valakit. Egy Szerencsés Valin nevű szélszerzet megszökött a rabszolgaságból, igaz annak már vagy ötven éve. De barátaim nem voltak ügyetlenek, sikerült megtudniuk a könyvtárostól azt is, hogy Szerencsés Valin még ma is élhet - hisz a szélszerzetek köztudottan hosszú életűek -, és utoljára az Iskarati dzsungel közelében bujkált, mikor a könyvtáros egyik ismerőse találkozott is vele. Az is kiderült, hogy a bejutáshoz szükségünk lesz egy álcára. Így ismét a megbízónk, Elumer Or Moroth segítségét kértük. Közreműködésével az Égi Barikád nevű hajóval utazhattunk, amelyre vásároltunk annyi gabonát, amennyire csak volt pénzünk. Abban is sikerült megállapodni, hogy pár napra megáll a hajó az Iskarati dzsungel határán, amíg keressük a szélszerzetet.
Ez is történt, eseménytelen utazás után értünk a dzsungelhez. Az erdőn keresztül akartunk megérkezni, így kiszálltunk, hogy a környék falvait felkeressük, és érdeklődjünk Valin után. Azonban furcsa szélszerzetek egy 10-12 fős csoportja ütött rajtunk. Erőteljes mágiájuk tehetetlen bábokká változtattak minket, még ha rövid időtartamokra is. Összecsapásunk során elintéztünk hármat, de mi is már az ájulás határán voltunk, mikor egy szélszerzet érkezett segítségünkre és menekülési utat biztosított.
Szerencsénkre ő volt Valin, aki rá is állt, hogy segít nekünk, ha előtte mi segítünk elintézni korábbi támadóinkat. Akikről kiderült, hogy Valin egykori családja, de egy rém átvette felettük az irányítást és már menthetetlenül a hatalmába kerítette mindet. Egyetlen célja az életében, a rém megölése, a családja megmentése, vagy ha nem lehetséges akkor elpusztítása. Ha ebben segítségére leszünk, készségesen visszatér velünk Ioposba és segít a hercegnő szöktetésében.
| < Előző | Következő > |
|---|

