Ideje volt hát visszahúzódni, nehogy észrevegyék őket. Ugyan úgy, az utat és Heisenberget elkerülve tértek vissza Odenburgba. Másnap, szeptember 30-án, déltájban érkeztek meg. Már megszokott volt, hogy egyből Raspor úr fogadta őket, ezúttal azonban egy finom ebéddel párosítva tehették meg beszámolójukat.
Az ebéd végére érkezett meg Meissenből egy osztag katona, szám szerint huszonegy fő. Közülük három kért most bebocsátást Raspor úrhoz, Peter Weissen parancsnok és két szakasz vezetője, Gerhard és Dietrich őrmesterek. Ők is Heisenberget elkerülve érkeztek. Meghallgatták a felderítés eredményeit, majd úgy döntöttek, másnap indul el a „sereg”, Sigmund és egyik társával kiegészülve, Heisenbergen át. Ott megszállnak éjszakára, kérnek erősítést a helyiektől, következő nap pedig rajta ütnek a rablók által megszállt falun. Biztos, hogy Heisenbergben nagy feltűnést fognak okozni, ezért ha van ott a rablóknak kéme, azt meg kell állítani. Így hát a felderítők még ma útnak indulnak, ezúttal is elkerülve Heisenberget, majd figyelőpozíciót vesznek fel az Augenbe vezető út mellett. Ha a kémük megy figyelmeztetni a rablókat, ennek a csapatnak lesz a feladata, hogy megállítsák.

Úgy is történt, ahogy számítottak rá, az úton poroszkál egy magányos alak, lámpással a vaksötétben. A két aktuális őr, Wax és Alexandro majdnem elaludtak, de végül Wax becélozta és rákiáltott: „Állj!” Az meg egy mozdulattal letakarta a lámpását és a fák közé ugrott. A hírtelen sötétben még sikerült eltalálni az illetőt, de sebe nem bizonyult halálosnak. Egyből indultak utána, majd pár pillanattal lemaradva a többiek is, ahogy a kiabálásra felébredtek és kitalálták mi történik éppen. Sigric varázsolt egy kis világosságot, így a lemaradók már nem teljesen vakon keresték az ösvényt a fák között.
Az éjszakai kergetőzés eredményeként Wax lába csúnyán kificamodott, de Alexandro atya végül elérte és harcban megölte a rablók kémjét.
Ezután más már nem jött az úton reggelig, mikor is a katonák meneteltek felfelé az úton, kiegészülve hat fő heisenbergi városőrrel. Ekkor már október 2-át írtak a kalendáriumok.
A stratégia most is a kétfelől támadás lett. A megszokott felderítő csapat, (Gregor atya, Alexandro atya, Baldír a törpe, Sigric magiszter és Wax a vadász) két katonával kiegészülve, a szőlőföldeken keresztül a barlang bejáratra csap le, míg a sereg magja, az úton lévő őrök hatástalanítása után a falura. A két támadás délben indul, egyszerre, amire egy kürtszó adja meg a jelet. Ha valamelyik csoport bajba kerül, két kürtjel a segítségkérés.
Wax közellopakodott a barlang szájához, bekészítette íját és várták a jelet. A kürtszóra megindult Alexandro, Gregor, Baldír és a két katona, így az őröknek inába szállt a bátorsága, inkább beszaladtak. Wax ugyan meglőtte az egyiket, de ettől még tudott mozogni. A két katonát hagyták kint őrködni, nehogy hátba támadják őket, illetve a jelzéseket is figyelni kellett valakinek.
A barlang belseje lámpásokkal volt kivilágítva. Sikoltozást hallottak, ezért sietősre fogták, így szaladtak az ellenség karjaiba. Egy nagyobb, mesterségesen kitágított teremben, hatalmas asztal volt felborítva, a földön egy ájult nő. Az asztal mögött két számszeríjász, körülötte hat rabló várt rájuk. Baldír, Gregor és Alexandro két-két katonával volt kénytelen harcolni, míg a vadász és a magiszter segédkezett. Alexandro vállát mélyen megvágták, így már nem tudott támadni, kénytelen volt a védekezésre összpontosítani. Sigric az atya egyik támadójával eldobatta a fegyverét, hogy társa lélegzethez jusson. Alexandro vissza is húzódott, a másik bandita pedig túl közel merészkedett a magiszterhez, aki egy érintésével elaltatta.
Végül a kipróbált harcosok felőrölték az ellenállást, már csak a két nyílpuskás maradt. Egyikük elszaladt egy hátsó folyosón, Gregor atya és Baldír utána. A másik kést szorított az ájult nő torkának, túszként használva akart kijutni. Sigric varázslatával ő sem számolt, hiszen mit ér a kés, ha nem akarod használni?
Eldobta saját fegyverét, majd egy pillanattal később, Wax íja és Alexandro kardja láttán megadta magát.
A menekülő néhány ajtó után egy hálórészbe ért, hol újabb két martalóc csatlakozott hozzá, együtt akartak kitörni. De Baldír és Gregor aznap is átvágta magát az ellenségen, igaz Gregor kapott egy csúnya szúrást a bal combjába.
A barlangban még találtak egy istállóhoz hasonló termet, majd visszatértek a faluba, a két katonára bízva a régi bányabejárat őrzését. Ott is véget ért az ütközet, sajnos két katona meghalt, persze nyolc bandita is. Néhányan elmenekültek az erdőbe, de a vezetőjük, akit Alfrednak hívtak, bezárkózott a templomba néhány követőjével és foglyokkal. Mint kiderült, már hónapok óta nem lehetett templomba bemenni a helyieknek, azt a rablók főhadiszállásnak alakították át. Így most fogalmuk sem volt arról, belül hol és mi lehet.
Gregor atya a várakozás alatt, akinek tudott segített, kötözte és tisztította a sebeket. Ezt látva egy leány egy idős nénihez kísérte, aki Shelia papnője volt valamikor, sajnos mostanra már nagyon legyengült és megvakult. Utolsó mágia tartalékait összeszedve meggyógyította Gregor atya súlyos sebét. Ez annyira megviselte szervezetét, hogy kicsit később megtért istenéhez.
Ezután az atya próbált tárgyalni a rablókkal, de azok a jó szándékot bűnnel hálálták meg. Egyik túszuk levágott fejét dobták ki a templom ablakán. Ezután Baldír vérdíjat ajánlott a vezért megölő rablónak, eredmény nélkül.
Sokáig tartott betörni a kaput, mivel annak idején a templomot a sziklafalból faragták ki, nem volt igazán gyenge pontja. Végül sikerült bejutni. Az oltárnál állt Alfréd, körülötte testrészek és minden csurom vér volt. A két oldalsó hajóban egy-egy ajtónyílás volt, ahonnan haramiák lőtték a bejáratot. Gregor atya a bosszú rettenetes angyalaként rontott Alfredra, Baldír utána, a katonák pedig a két ajtót rohanták meg. Sikerült legyűrni az ellenállás utolsó maradékát is, de ezért újabb emberéletekkel kellett fizetni. Több katona elesett a lövésektől, majd a közelharcban.

< Előző		Következő >